Skip to main content
Kristálycukor, barnacukor, nádcukor… – melyik cukor jó nekünk?

Az élelmiszerek egy részére azt mondjuk, hogy kifejezetten egészséges, egy részükre pedig azt, hogy egészségtelen. Ilyen például a cukor is, ugye, hogy soha nem hangzik el az, hogy na, egyél még egy kanállal!? De az a helyzet, hogy minden élelmiszer tartalmaz az élet fenntartásához szükséges, hasznos tápanyagokat. Összesen több mint negyvenféle tápanyagra van szüksége az emberi szervezetnek, s ezek együttesen egyik élelmiszerben sem fordulnak elő.

Kiegyensúlyozott étrend és egészséges életmód mellett a táplálékok mindegyike fogyasztható: a cukor is. Ez jó hír, mert ez édesíti meg az életet és persze a tejeskávénkat is.

A szénhidrátok, cukrok rövid távon is meghatározzák teljesítőképességünket, fizikai állapotunkat és hangulatunkat.Meghatározó szerepük van a megfelelő energia-egyensúly megteremtésében. Az elraktározott szénhidrát hiánya zavart okozhat az izomműködésben, az agyi funkciókban és a belső szervek működését szabályozó idegrendszer működésében, illetve az állóképesség, a fizikai és szellemi teljesítmény csökkenését eredményezheti.

Kristálycukor, barna cukor, nádcukor… A kínálat óriási, de hogyan válasszunk? Ismerkedjünk meg a különböző cukorfajtákkal!

Sajnos nincs mit szépíteni, a csomagolt – feldolgozott – cukrok között legfeljebb rossz vagy kevésbé rossz létezik. Az emberi szervezet egyáltalán nincs felkészülve olyan mennyiségű cukor feldolgozására, amit az átlagember ma elfogyaszt (A magyarok átlagosan közel negyven kiló cukrot fogyasztanak évente. Ez heti majdnem nyolcvan deka, ami az év végi ünnepekkor a duplájára, akár a háromszorosára is emelkedik.)

cukor

Nézzük, melyik cukor hogyan hat a szervezetünkre, melyik kerüljön a latténkba vagy az espressonkba!

nádcukor szokatlanul édes levét már a történelem előtti időkben használták az Ázsia déli részén élők. Még az ókorban elterjedt az alkalmazása Egyiptomban, majd a középkorban Európában is. Az újkor kezdetén pedig már más édesítési módszerek felé fordultak. Az 1851-es években vált a nádcukor versenytársává a répacukor (amit kristálycukorként hívunk ma) az egyre gazdaságosabb előállítási lehetőségeivel.

A cukornád egy 4–6 méter hosszú növény, melynek húsos szárának levében halmozódik fel a cukor, itt vannak az értékes vitaminok és nyomelemek nagy része is. Cukortartalma 14% körül mozog.

A cukorrépából előállított cukornál pedig a finomítással pont az értékes részeket semmisítik meg, sőt végül olyan cukortartalmú lesz a késztermék, amire egyszerűen nincs felkészülve a szervezetünk, a megemésztéséhez nyomelemeket és vitaminokat használ fel a szervezetünk. A finomított cukor káros a májra, terheli a szívet, növeli a szívinfarktus kockázatát, rákkeltő, köszvényhez és csontritkuláshoz vezethet, nem is beszélve a számos emésztőrendszeri problémáról, ami felütheti fejét több évtizedes cukorfogyasztás után. A cukorbetegség kialakulása is felróható a finomított cukornak.

A nádcukor viszont értékes vitaminokban, nyomelemekben (pl. B-vitaminokban, kalciumban és vasban) gazdag, nem terheli oly mértékben a hasnyálmirigyet, mint a fehér cukor, így cukorbetegek számára alkalmankénti és mérsékelt fogyasztása kedvezőbb, mint a fehér cukoré. Hosszabb a felszívódási folyamata is, így fogyókúrázók is nyugodtabban választhatják. Viszont a kalóriaértékük nagyjából azonos a fehér cukorral!

Míg a fehér cukor egy testidegen anyag, a bio vagy natúr nádcukorral egy természetes édesítőszert juttatunk szervezetünkbe, amely sokkal egészségesebb, mint finomított társa.

A nádcukor ízvilága némiképp eltér a hagyományos kristálycukorétól: lágyabb, kevésbé édes, halványan karamellás, így még plusz ízt is adhat a kávénknak vagy a süteményünknek.

A nádcukor nem tévesztendő össze a melaszos finomított barnacukrokkal. Ez csak színében tér el a sima kristálycukortól, semmivel sem egészségesebb!

Csábító az édes íz, de bármennyire is úgy érezzük, hogy kávézás előtt a cukor szinte flörtöl a feketénkkel és közelebb akar kerülni hozzá megmártózva benne, legyünk mértékletesek. Ne vonjuk meg magunktól, de ha lehet, csökkentsük a mennyiségét, illetve a fehér cukrot cseréljük például nádcukorra.

 

Szerző: Morvai Linda www.konyhalal.cafeblog.hu

Forrás / Fotó: www.bigstockphoto.com